A fenti megállapítás a Levegő Klub április 14-i beszélgetésén hangzott el, melynek a HuGBC munkatársa, Beleznay Éva is résztvevője volt. Röviden összefoglaltuk a közel kétórás beszélgetés leglényegesebb elemeit. A Magyar Közlekedési Klub a Levegő Munkacsoport közreműködésével szervezett online Levegő Klubot az épületek energiahatékonyságáról. A beszélgetőtársak Pogátsa Zoltán (közgazdász, szociológus, habilitált egyetemi docens, a nemzetközi politikai gazdaságtan szakértője) moderálásával Balog Róbert (Főtáv), Beleznay Éva (HuGBC), Csoknyai Tamás (BME), Gulyás István (Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesülete) és Szegfalvi Zsolt (Habitat for Humanity) voltak. Összetett kérdéskörrel indult a beszélgetés: melyik építkezési mód – családi ház, lakópark, zárt beépítésű utcák – karbonlábnyoma a legkisebb? Több résztvevő hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az ingatlan és a benne lakók igényeinek minél alaposabb felmérése, amibe a környék feltérképezése is beletartozik. Nem elég önmagában a lakást nézni, figyelembe kell venni a környezetét is. Hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen szolgáltatásokat és mennyi energiafelhasználással, CO2 kibocsátással (pl. közlekedés) érünk el az adott környéken. És persze a lakás vagy ház állapota is lényeges. Arra a kérdésre, hogy az új építés vagy felújítás az fenntarthatóbb, a megszólalók egyértelműen a felújítást nevezték meg, megemlítve, hogy az új építésnél könnyebb a fenntarthatóságot elérni. Beleznay Éva elmondta, hogy a korszerű épületállományhoz szükséges háromszázalékos éves épületfelújítási rátát messze nem érik el az európai országok. Itthon „egy százalék alatt kullogunk”, míg másol is csupán az egy százalék körüli érték a jellemző. Vagyis, ha így folytatjuk, a 2050-re tervezett karbonsemlegességet nem tudja elérni a szektor. „Az épületállományunk 95 százaléka nem éri el azt az energiahatékonysági szintet, ami elvileg idén januártól előírás lett volna” – tette hozzá. Csoknyai Tamás megjegyezte, hogy a felújítási költség a lakás méretétől, korától, körülötte lévő beépítésektől is függ, és ezek jellemzően a társasházak mellett szólnak. Másfelől a megújuló energiákat – napelemet, hőszivattyút – inkább a családi házak tulajdonosai aknázhatják ki. Könnyebb a telepítésük, valamint a döntés itt egy kézben van, nem kell a többi lakás tulajdonosának a beleegyezése. A panelisták taglalták a hőszigetelés és a fűtés témakörét is. A roppant komplex témát Csoknyai Tamás azzal indította, hogy „minél több a szigetelés, annál jobb”. A fűtéstípusoknál a direkt elektromos fűtések terjedését nagyon káros tendenciának nevezte, mert a hazai áram-előállítás hatásfoka mindössze 30-40 százalék között van, hiába 100 százalékos hatásfokú elvileg egy modern villanyradiátor. Elhangzott, hogy minden felújítást az adott ház alapos felmérése után, a lakók igényszintjéhez igazítva érdemes elvégezni, és mint Szegfalvi Zsolt megjegyezte, adott esetben akár egy párszázezer forintos felújítás is elegendő lehet. Hangsúlyozta azt is, hogy gondolni kell azokra, akik nem tudják a rezsit kifizetni: az energiaszegénységre is figyelni kell. Gulyás István megerősítette ezt: a lakásfelújítások és lakóik lehetőségeinek különbözőségére hívta fel a figyelmet, így az általános cél mellett a lehetőségeknek megfelelő legjobb megoldásokat kell megtalálni. Beleznay Éva beszélt a Magyarországon is elérhető újrahasznosított hőszigetelésekről, amelyeket ugyan nehezebb megtalálni, mert kisebb cégek termékei, de környezetkímélőbbek. A szakértők beszéltek a gáz/szilárd tüzelést kiváltó technológiákról is. A téma fontosságát mutatja, hogy a résztvevők közötti rögtönzött felmérésben nagy fölénnyel győzött a gázfűtés jelenlegi alkalmazása (75%), aminek a kiváltására Balog Róbert a távhőt tartja jó gondolatnak, ám mint mondta, nem minden esetben. A távfűtés hatékonyságáról elmondta, hogy nem a nagy méretétől lesz hatékony egy rendszer, hanem attól, hogy nagy az energiaelőállítási hatékonysága, és jók az egyéb technikai paraméterei, azaz komplexen összerakott rendszer. Ez lehet egy lokális rendszer is, ami nem az egész várost látja el, ahogy például Budapest is több hőkörre tagolódik. A beszélgetés végén az épületek hűtési igényének jogossága került szóba. Csoknyai Tamás épületgépészként is elismerte, hogy „építészeti eszközökkel, tervezéssel megoldható, hogy ne legyen szükség hűtésre, bár ez az irodaházak esetében már nem ennyire egyszerű”, ahogy nehezebb ügy lehet egy társasház is, ahol a masszív szigetelés miatt a lakások közötti hőáramok erősebbek lesznek, ezért a tudatos használatra is edukálni kell. Szegfalvi Zsolt hozzátette, hogy Magyarországon a századelőhöz képest 50 nappal hosszabb a nyár, ezért mind jogosabb igénnyé válik a hűtés is, megoldásnak pedig a kérdéskör szabályozását tartja. Ehhez Beleznay Éva hozzáfűzte, hogy egyre több olyan időszak van, amikor éjszaka sem hűl 20 Celsius-fok alá a hőmérséklet, ami nagyon veszélyes az emberi szervezetre, vagyis immár jogos igény a hűtés. Éva kiemelte azt is, hogy a zöld-kék infrastruktúra – zöldtetők, fák, vízfelületek – klimatizáló hatását, ami koránt sem csupán energetikai szempontból előnyös. Beleznay Éva felhívta a figyelmet a helyi önkormányzatoknál felállításra kerülő energetikai tanácsadó irodákra, amelyek a jogi, műszaki, pályázati kérdésekben segíteni tudják az érdeklődőket, és elmondta, hogy a közeljövőben várható egy ún. felújítási útlevél bevezetése országos szinten, ami azoknak segít, akik egyszerre nem képesek a teljes felújítást elvégezni. Gulyás István megerősítette a segítő központok fontosságát, és bemutatta az egyesületük tevékenységét.

Változatlan formában 2022. május 31-ig továbbra is fennáll a stratégiai jelentőségű építőanyagok és építési termékek export regisztrációs kötelezettsége, valamint a szállítási útvonalaik bejelentési kötelezettsége az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe (EKÁER) – emelte ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese. A tavaly júliusban megalkotott rendelkezések a veszélyhelyzet újbóli meghosszabbításával május 31-ig maradnak érvényben. Eszerint bizonyos anyagokat – például az acél és vas termékeket, szigetelőanyagot, homokot, követ, kavicsot és sódert – csak a bejelentés tudomásul vétele után lehet kivinni az országból, a kapcsolódó regisztrációt június 30-ig továbbra is meg kell tenni az ITM felé. A gazdasági fejlődés érdekében kulcsfontosságú, hogy az építőanyagok kivitele ne akadályozza vagy lehetetlenítse el a kritikus infrastruktúrák létesítését, működését vagy fejlesztését, így a bejelentések vizsgálatánál figyelembe veszik, hogy a tervezett kivitel kockázatot jelent-e a hazai építőipari ellátásbiztonságra. Emellett megmarad az EKÁER-be történő bejelentési kötelezettség is a stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek fuvarozásához kapcsolódóan. „Az adminisztrációs kötelezettség bevezetése lehetővé tette, hogy a kormány részletesebb adatokhoz juthasson az építőanyag-piacról. A tavalyi évben több mint 6.300 bejelentés érkezett, melyet hatósági eljárás keretében bírált el a minisztérium. Ennek során kiderült például, hogy egyes építőanyagok esetében a kellő mennyiségben rendelkezésre álló hazai gyártásúnál nem jobb minőségű, de drágább import termékek érkeznek. Emellett fény derült arra is, hogy miközben Ausztriában több bányát bezártak, egymillió tonna magyar kavicsot exportáltak oda. Mivel nem megújuló természeti kincsről van szó, a hazai ásványvagyon megvédése érdekében szükség van az intézkedésekre” – összegezte Schanda Tamás. A két legfontosabb építőipari alapanyag, a kavics és a cement árának kontrollálása érdekében bevezetett intézkedések – az extraprofit és a bányajáradék megadóztatása – sikeresnek bizonyultak .Ezek amellett, hogy december végéig 5 milliárd forint bevételt jelentettek az állam számára, kedvezőbb árszintet is hoztak, így például a kavics tonnánkénti eladási ára 8 ezer forintról 3 ezerre csökkent Budapest környékén – írták a közleményben. „A szakemberek továbbra is folyamatosan elemzik a piacot, és ha szükséges, újabb javaslatokat fognak tenni annak érdekében, hogy az építőipar ágazat tovább erősödjön” – tette hozzá a miniszterhelyettes.